A zivatarfelhők és dombok mögött aranyló naplemente. Keleten egy dupla szivárvány ível át a sötétlő égbolton. Olyan érzés, mintha áldás lenne. A szivárványok különleges talizmánok Olivia Newton-John számára.
Az élete fontos pillanatait megvilágították, és reményt adtak neki. “A szivárványok különlegesek számomra” – mondja egyszerűen, megáll, hogy felnézzen, elismerje az égbolt szépségét, és készítsen egy képet a telefonjával.
Ez egy rendkívüli időszak Olivia életében. Tegnap este ünnepelte 70. születésnapját. A számára legkedvesebb emberek közül néhányan ünnepeltek a teraszon és a medence mellett Gregg Cave barátja házában, amely a Byron Baytől nyugatra, a Gaia Retreat & fürdővel szemben, amelyet ő, Olivia és barátai alapítottak 14 évvel ezelőtt.
Gregg, aki “Szöszinek” hívja őt, 37 éve ismeri Oliviát, és egyértelműen imádja őt. A születésnapjára elment vásárolni a helyi piacra, és egy brossal és egy kendővel tért vissza, de ragaszkodik hozzá (Peter Tosh reggae-sztár szavaival élve), hogy a lánynak “semmi másra nincs szüksége, csak szeretetre”.
Egy másik kedves barátnője citromtúróval és krémmel töltött, lila és ibolya virágokkal díszített születésnapi pavlovát készített. És ami a legfontosabb, Olivia férje, John Easterling és lánya, a 33 éves Chloe Lattanzi, aki szintén énekes és színész, itt voltak, hogy együtt ünnepeljenek vele. Sok szeretet van a levegőben.
De a parti 12 hónapot késett. Tavaly, amikor Olivia valóban 70 éves lett, a születésnapját a saját Olivia Newton-John Cancer Wellness & Kutatóközpontjában töltötte Melbourne-ben, ahol egy keresztcsonttörésből lábadozott, amelyet csontjainak a rák negyedik stádiumának kezelésével járó gyengülése okozott.
Kórházi tartózkodása kiváltotta a haláláról szóló bulvárhíreket, amire Olivia egy online videóval reagált, amelyben azon nevetett, hogy “a halálomról szóló pletykák erősen eltúlzottak”. De a pletykák fájdalmat okoztak.
“Felzaklató tud lenni, mert próbálsz gyógyulni, és akkor az emberek úgymond eltemetnek” – ismeri el.
“Tudom, hogy ezt nem az ausztrál közönség teszi. Tudom, hogy az ausztrál közönség szeret engem, és ezt érzem is. Azt mondom a barátaimnak: ‘Ne higgyétek el, amit a bulvárlapokban olvastok, hacsak nem tőlem hallottátok.
“De mégis, állandóan takarítani kell. Én ezt már elfogadtam. Nem tetszik, de nincs értelme túlságosan felhúzni magam miatta, mert ez a szakmám, és olyan áldott életem van.”
Chloe kevésbé megbocsátó. “Ez annyira feldühített” – mondja – “mert védem az anyukámat. Ha tényleg azt hiszed, hogy valaki beteg, biztosan az a tisztességes dolog, ha békén hagyod.”
“Vagy támogatod” – teszi hozzá Olivia.”
Azóta eltelt egy teljes év, és sok gyógyulás. Ma Olivia meghívta a The Weekly-t, hogy töltsön vele és Chloe-val egy kis időt a Gaián.
Ez egy hosszú nap volt a beszélgetéssel, a kamerának való öltözködéssel és a birtok kedvenc részeinek megmutatásával – a fa, amely alá Louise Hay new age tanító hamvainak egy részét ültette, a nyugodt új jógaterem, a kilátás a Csendes-óceánra, ahol bálnák brekegnek a nyárra dél felé tartó útjukon. John dél körül érkezik friss gyümölcslevekkel Oliviának és Chloénak, amelyeket a konyhában préselt, de egyébként Olivia alig áll meg.
Mindezek ellenére nagylelkű, türelmes és vidám, és valóban jól néz ki – a szeme ragyog, könnyen mozog. Talán még mindig van benne egy kis fájdalom, de ragyog.
Amint leszáll az éj, teát főzünk, és letelepedünk a hangulatos, gyertyafényes társalgóban, amelyet szőttesekkel és párnákkal béleltek ki, mint egy beduin sátrat.
A gyertyák a karácsonyra emlékeztetnek, Olivia és Chloe pedig nosztalgiázni kezd. Több mint egy órán át beszélgetnek, és a The Weekly itt megosztja nyílt és szívből jövő beszélgetésüket.
Nézze meg alább! Olivia kedves barátnője, Delta Goodrem alakította Oliviát az azonos című minisorozatban. A történet a videó után folytatódik.
Milyen gyerekkori emlékeid vannak a karácsonyról?
Olivia: “Németországban szenteste ünnepelnek, és mivel anyukám német volt, sok ilyen hagyományt követtünk. Apukám nem nagyon vett részt benne, mert mindig dolgozott. De anyu karácsonyi ajándékokat készített, és krumplivágást csinált.”
“Félbevágta a krumplit, kivájt egy mintát, azt festékbe mártotta, és asztalterítőket készített. Amikor a karácsonyt említette, ez jutott eszembe. Voltak harisnyáink is, és emlékszem, hogy kaptam narancsot és diót – csak apró ajándékokat.”
“A karácsony nem volt olyan nagy, pazar dolog, mint most, de szép volt. Emlékszem a zenére is. Apám gyönyörű énekes volt, így a zongora körül énekeltük a karácsonyi dalokat.”
Chloe, mit gondolsz a karácsonyi időszakról?
Chloe: “Most már kezdek egy kicsit jobban törődni vele. Most a karácsony azt jelenti, hogy láthatom az összes bizalmas családtagomat, és sok időt tölthetek anyukámmal, szóval ez fontos. Amikor fiatalabb voltam, ez azt jelentette, hogy az összes idegen elviszi tőlem anyukámat.”
Olivia: “Régebben sok embert fogadtam be karácsonykor…”
Chloe: “És nem hiszem, hogy megértettem, mennyire hatással volt rám a szüleim válása. Mostanra rájöttem, hogy a család annyira gyógyító. A családod körében lenni, együtt vacsorázni és mindannyian ugyanabban a házban lefeküdni – ez biztonságot jelent. Most már szeretem a karácsonyt emiatt a melegség és a kapcsolat miatt.”
Olivia: “Chloe apukája és én, illetve a házastársaink jó barátok vagyunk, így együtt karácsonyozunk és együtt tartjuk a születésnapokat. Nagyon közel állunk egymáshoz.”
Chloe: “Az apja és az édesapja is nagyon szeretik egymást: “Az én fantáziám az, hogy mindannyian egy birtokon éljünk. Az élet olyan rövid. Minden percet azokkal akarok tölteni, akiket szeretek.”
Olivia, a te szüleid is elváltak, méghozzá abban az időben, amikor a válás nem volt gyakori. Nehéz volt ez?
Olivia: “A szüleim úgy kilencéves koromban váltak el. Nehéz volt. Nem emlékszem, hogyan éreztem magam, de arra emlékszem, hogy az egyik tanárom elvitt az állatkertbe, aztán hazavitt. Azt hiszem, azt akarták ellenőrizni, hogy hol lakom. Kulcsos gyerek voltam, mert anyának el kellett mennie dolgozni.”
“Szokatlan volt, hogy egy tanárnő veled töltse a délutánt, úgyhogy biztos aggódott valamilyen módon, de én jól voltam. Mindig is elég boldog gyerek voltam, bár hiányzott az apukám, és láttam, hogy anyukám boldogtalan.”
“Az egyetemről egy kis lakásba költöztünk, és hetente néhány délutánonként iskola után találkoztam apukámmal. Ez nehéz volt. Emlékszem, hogy kint ültem és vártam rá. Aztán elhagyta Melbourne-t, és Newcastle-ben vállalt munkát, én pedig évente csak kétszer látogattam meg.”
Amikor 15 éves voltál, anyukád összepakolt és Angliába költözött veled. Mit éreztél ezzel kapcsolatban?
Olivia: “Nem akartam menni, és dühös voltam rá. Rúgkapálva és ordítva rángatott magával. Most már nagyon hálás vagyok, mert volt annyi bölcsessége, hogy látta a jövőt. Ha Ausztráliában maradtam volna, nem lett volna lehetőségem arra, amit elértem.”
“Ő látta ezt. Én nem láttam. Tizenöt éves voltam, és minden a barátomról és a helyi tévéműsorról szólt, amihez szerencsém volt.”
“De volt annyi bölcsessége, és hála Istennek, volt annyi ereje, hogy rávegyen erre. Nagyon bölcs nő volt.”
“Voltak dolgok, amiket tőle tanultál az anyaságról – a jót és a rosszat egyaránt?
Olivia: “Biztos vagyok benne, hogy néhány dolgot újrajátszottam anyámtól, mert az ember nem tehet róla – ez benne van a DNS-ében. A majom látja, a majom csinálja.”
Mit jelentett neked Chloe születése?
Olivia: “Amikor megkérdezik tőlem, mi a legfontosabb dolog, ami az életemben történt, azt mondom, hogy az, hogy megszületett. Semmi sem hasonlítható a gyermekvállaláshoz.”
“Most már fiatal nő, de ezek az anyai érzések soha nem változnak. Szóval ez egy csodálatos ajándék volt. Nekem nem lehetett több, így ő a “szerencsetojás”, ahogy az apja hívja.”
Melyek azok az együtt töltött idők, amelyeket a legjobban megbecsültök?
Olivia: “Minden értékes.”
Chloe: “Az egyszerű dolgok, az apróságok. Szeretünk elmenni vásárolni a CVS-be, vagy nézni valami agyzsibbasztó tévét és nevetni, összebújva a kanapén”.
Olivia: “Elvinni a kutyákat az állatorvoshoz…”
Chloe: “Ezek azok a dolgok, amikor csak úgy normálisak lehetünk.”
Nézd meg alul! Chloe arról beszél, milyen nehéz volt végignézni, ahogy édesanyja, Olivia átesik a rák elleni harcon. Az interjú a videó után folytatódik.
Hány időt töltötök együtt?
Chloe: “Mennyi időt töltötök együtt?
Chloe: “Mostanában sokkal többet. Imádom látni az anyukámat. Ez jó gyógyszer. Amikor sokáig nem látom anyukámat, olyan, mintha beteg lennék. Amikor vele vagyok, úgy érzem, mintha minden rendben lenne a világgal. Mellette biztonságban érzem magam.”
Olivia: “Amikor Chloe velem van, teljesnek érzem magam. Van az a mondás: “Csak annyira vagy boldog, mint a legboldogtalanabb gyermeked.”
“Szóval, ha Chloe nem boldog, én sem vagyok boldog, és ha jól van, én is az vagyok. Ez hatással van rám – ahogyan ő van -, ezért ha ragyogónak, boldognak és egészségesnek látom, úgy érzem…”
Valóban mindketten ragyogóak vagytok. Te is így érzed magad?
Olivia: “Nagyon jól érzem magam.”
Az anyukád biztonságban éreztette veled magad?
Olivia: “Ez egy jó kérdés. Még sosem gondoltam erre.”
Chloe: “Nem mindig éreztem így. Most már igen, a kapcsolatunknak ebben a részében, de szerintem a tinédzserkor mindenki számára nehéz, és szerintem az anyukák féltik a gyerekeiket.”
Olivia: “Ahogy Chloe és én, úgy az én tinédzserkorom is nehéz volt az anyukámnak – nagyon nehéz -, de ha visszatekintek, látom, hogy bölcs és határozott volt, és a helyes dolgokat tette”.
Az Oliviával és Chloe-val készült teljes interjút a The Australian Women’s Weekly decemberi számában olvashatja, amely már kapható.
Megjelent a The Australian Women’s Weekly decemberi száma.