A pandzsábi nyelv története & Gurmukhi ábécé
By: Dave & Nita Anand
Az indiai szubkontinens nyelvei négy nyelvcsaládba tartoznak: Indoeurópai, dravida, mon-khmer és kínai-tibeti. Az indoeurópai és dravida nyelveket India lakosságának nagy többsége használja. A nyelvcsaládok nagyjából földrajzi területeket térképeznek fel; az indoeurópai csoport nyelveit főként az északi és középső régiókban beszélik.
A dél-indiai nyelvek főként a dravidák nyelvcsaládjába tartoznak. Asszamban és Kelet-India más részein egyes népcsoportok a mon-khmer csoport nyelveit beszélik. Az északi himalájai régióban és a burmai határ közelében élő emberek kínai-tibeti nyelveket beszélnek.
A pandzsábi India 22 hivatalos nyelvének egyike. A pandzsábi nyelvet világszerte több mint 100 millióan beszélik; körülbelül 90 millióan a nagyobbik Pandzsábban, azon a területen, amelyet a britek az 1947-es felosztáskor felosztottak India és Pakisztán között. További 10 millió pandzsábi nyelvű közösség Kanadában, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Malajziában, Dél-Afrikában, az Egyesült Arab Emírségekben és máshol él.
Nyelvészeti szempontból a pandzsábi nyelvet az őskori proto-indoeurópai nyelvcsalád indo-árja alcsoportjába sorolják (lásd a mellékelt “A világ nyelveinek gyökerei táblázatot”).
Az indo-árja nyelvek, más néven “indián” nyelvek az indoeurópai nyelvcsalád indo-iráni ágának egyik alcsoportja. A 21. század elején az ind nyelveket és nyelvjárásaikat több mint egymilliárd ember beszéli, elsősorban Indiában, Bangladesben, Nepálban, Pakisztánban és Srí Lankán.
A nyelvészek egyetértenek abban, hogy az ind nyelvcsaládba tartozó valamennyi nyelv három fő szakaszban fejlődött ki: A középső indoárja, amely a prakrit és az apabhramsha szakaszokból áll; és az új vagy modern indoárja.
A régi indoárja, az úgynevezett “szanszkrit” nyelvet használták a hindu szent szövegek, a “Védák” létrehozásához, amelyek i. e. 1500-ra vagy arrafelé nyúlnak vissza. A közép-indoárja nyelvek a “prakrit” név alá tartoznak, amely a Kr. e. 3. századtól a Kr. u. 4. századig vált kiemelkedővé, az apabhramsha pedig a közép-indoárja fejlődésének legutolsó szakaszát képviseli az új-indoárja nyelvek felé való átmenetként (6. századtól a 15. századig).
Etimológia
A “prakrit” a szanszkrit “Prakrta” kifejezésből származik, amely eredeti, természetes vagy elsődleges, ellentétben a “Samskrta”-val, amely kifinomultat vagy másodlagosat jelent. Néhány nyelvszakértő szerint a prakritok eredetiségi tényezőjük miatt régebbiek, mint a szanszkrit – mivel azonban a szanszkrit, különösen a védikus szanszkrit közelebb áll a proto-indoeurópai nyelvhez, mint a prakritok, ez a szanszkritot a nyelvtörténet egy korábbi szakaszába helyezi.
A pandzsábi nyelv a Shauraseni Prakrit leszármazottja, a középkori Észak-India nyelve, amelyet a 3-10. században elsősorban drámákban és színdarabokban használtak. Úgy vélik, hogy a pandzsábi a 11. század körül a Shauraseni-Prakrit-Apabhramsha nyelvek evolúciójaként alakult ki, fonológiájára és morfológiájára némi hatást gyakoroltak az indo-árja előtti nyelvek.
A pandzsábi egyedisége a hangok használatában rejlik, amelyekkel megkülönböztetik az egyébként azonos szavakat. A nyelv három kontúrhangot használ; ezek a hangok a szó folyamán változnak. A pandzsábi hangok két egymást követő szótagon keresztül valósulnak meg, és fonetikusan magas emelkedő-hulló, közepes emelkedő-hulló és nagyon mély emelkedő hangokként fejeződnek ki.
A pandzsábi nyelvjárásai
A pandzsábi legfontosabb nyelvjárásai Indiában a következők: Majhi, Doabi, Malwai és Powadhi, amelyek regionális hindi/szanszkrit hatással vannak a fő pandzsábi nyelvre. Pakisztánban a regionális szindhi nyelv hatással van a fő pandzsábi nyelvre, ami olyan dialektusokat eredményez, mint a majhi, a pothohari, a hindko és a multani. A pakisztáni pandzsábi perzsa, közép-ázsiai és arab szókincsbeli hatásokat is mutat.
A pandzsábi írásához három ábécét használhatunk – nevezetesen a gurmukhi, a shahmukhi és kisebb mértékben a devanagri ábécét. A Gurmukhi név azt jelenti, hogy “a Guru szájából”, a Shahmukhi “a király szájából”, a Devanagri pedig “az isteni fény tartályát” jelenti.
A betűkészlet rövid története
Az ókori egyiptomiak i. e. 2700-ra kifejlesztették a hieroglifikus írásrendszert; ez jelentős hatással volt az első, a sémi nyelv írására használt “szemita ábécé” létrehozására. Ez a szemita ábécé az egyiptomi hieroglifákat úgy alakította át, hogy a hieroglifa által ábrázolt tárgy szemita nevének első hangja alapján mássalhangzó értékeket írjon.
A világ minden későbbi ábécéje vagy ebből az első sémi ábécéből származik, vagy annak valamelyik leszármazottja.
A sémi ábécét körülbelül fél évezredig használták ritkán, és megőrizte képi jellegét, amíg Kánaánban át nem vették kormányzati használatra. Az első kánaáni államok, amelyek széles körben használták a sémi ábécét, a föníciai városállamok voltak, ezért a kánaáni ábécé későbbi szakaszai a “föníciai ábécé” nevet vették fel.
Mivel a föníciai városok tengeri államok voltak, amelyek egy hatalmas kereskedelmi hálózat középpontjában álltak, a föníciai ábécé gyorsan elterjedt az egész Földközi-tenger térségében. A föníciai ábécének két változata volt nagy hatással az írás történetére: az arámi ábécé és a görög ábécé.
Úgy tűnik, hogy Ázsia szinte valamennyi modern ábécéje az arámi ábécé leszármazottja, amely a föníciaiból fejlődött ki az i. e. 7. században a Perzsa Birodalom hivatalos ábécéjeként. A Kr. e. 5. és 6. században.., a Perzsa Birodalom (Nagy Kürosz és Dareiosz) kiterjesztette uralmát az indiai Indus-völgyre, mielőtt Nagy Sándor görög császár meghódította a világnak ezt a részét az i. e. 4. században.
A perzsák magukkal hozták az arámi ábécét, amelyből kialakult a kharoszthi ábécé, amelyet nagyrészt Punjabban, Gandharban és Szindhben használtak i. e. 300 és i. sz. 400 között, de még ekkor is a helyi brahmi ábécé, amely valamikor i. e. 500 előtt jelent meg Indiában, általában a kharosthi ábécével együtt használták.
A brahmi ábécéről úgy gondolják, hogy az arámi vagy a föníciai ábécéből származik; néhány nyelvész azonban a gyökereit az induszi és a harappai ábécéhez kapcsolta vissza Kr. e. 2000-ig. A legkorábbi ismert feliratok, amelyeken a brahmi ábécé látható, Asoka király idejéből (Kr. e. 300 körül) származnak; számos nyelv használta, köztük a szanszkrit és a prakrit.
A különböző helyi és szomszédos hatásokkal gazdagodva, beleértve a kharoszthi ábécét is, a brahmi idővel felváltotta a kharoszthi ábécét, és az egyetlen legfontosabb ábécévé vált. Az irodalmi és kulturális tevékenység aranykora a Gupta-dinasztia idején (4. és 5. század) továbbfejlesztette a brahmi ábécét, és az egész indiai szubkontinensen elterjedtebbé és elterjedtebbé tette.
Gurmukhi ábécé
Mivel az indiai szikhek uralkodó nyelvként pandzsábi nyelven beszélnek, szent könyvük, a Guru Granth Sahib, pandzsábi nyelvet használ, amelyet gurmukhi ábécével írnak. A gurmukhi ábécé a landa ábécéből származik, amely a brahmi ábécében gyökerezik. A második szikh guru Angad (1539-1552) kifejezetten a szent könyv megírása céljából fejlesztette tovább a gurmukhi ábécét a jelenlegi állapotára, amiből ered a “guru szája” szlogen. A pandzsábi nem az egyetlen nyelv, amelyet a szikh szentírásokban használnak; a GGS-ben a pandzsábi mellett számos más nyelv is szerepel, többek között – perzsa, szanszkrit, brajbhásza és khariboli -, azonban mindegyik a gurmukhi ábécé használatával íródott.
A modern gurmukhi 41 mássalhangzó (vianjan), kilenc magánhangzó szimbólum (lāga mātrā), két szimbólum az orrhangokra (bindī és ṭippī), és egy szimbólum, amely bármely mássalhangzó hangját megkettőzi (addak). Ezenkívül négy kötőjelet használnak: a Rara, Haha és Vava mássalhangzók három toldalékolt alakját, valamint a Yayya egy félalakját. A modern irodalomban egyre ritkábban használják a Vava és a Yayya konjunktív formáit.
A pakisztáni pandzsábiak a muszlim és később a mugli birodalom idejétől kezdve használják a shahmukhi ábécét a térségben, ezért a “király szájából” kifejezés. A shahmukhi a perzsa-nasta’liq ábécé módosítása – ami azt jelenti, hogy az írás iránya jobbról balra, míg a gurmukhi esetében balról jobbra.
A pandzsábi nyelv devanagri ábécéjét leginkább az indiai Pandzsáb szomszédos államaiban élő hinduk használják, amelyek közé tartozik Haryana, Himachal Pradesh és Rajasthan egyes részei.
Modern pandzsábi
A pandzsábi nyelvjárás modzsi dialektusa Pakisztánban és Indiában is közös, és a 10. század óta ez az alapja a beszélt és írott nyelv nagy részének. A 19. század közepétől és az újabb időkig a pandzsábi, az angolhoz hasonlóan, elterjedt a világon, és beépítette/integrálta azon régiók helyi szókincsét, ahol pandzsábi kivándorlók telepedtek le.
Míg a nyelv nagymértékben kölcsönöz az urdu, a hindi, a szanszkrit, a perzsa és az angol nyelvből, a kialakulóban lévő modern pandzsábi nyelvben vannak kölcsönszavak a spanyolból és a hollandból. Várható, hogy a jövő “diaszpóra-pandzsábija” egyre inkább el fog térni az indiai szubkontinensen található pandzsábi nyelvtől.
A bollywoodi kultúra Indiában tovább modernizálta a pandzsábi nyelvet a kalandosabb filmjeiben, miközben a bollywoodi pandzsábi dalok új eladási rekordokat döntenek. E pandzsábi dalok közül néhány igen népszerű a nyugati világ bárjaiban és éjszakai klubjaiban.
Dave & Nita pandzsábi nyelvű szikhek, akiknek ősei a tizenkilencedik századi nagy Pandzsáb Birodalomból származtak.